Francia nem a mobiltelefonokra

2014-10-09

Mit tegyünk, hogy a kollégák figyeljenek, és a témára koncentráljanak az értekezleteken? Kövessük a francia elnök, François Hollande példáját: tiltsuk ki a mobiltelefonokat!

Egy fontos vita csúcspontján egyszer csak megszólal az egyik résztvevő telefonja. Gondolkodás nélkül azonnal válaszol is rá.
Ismerős a helyzet?
Bár bosszankodunk, és az értekezlet félbeszakad, amíg arra várunk, hogy a beszélgetés befejeződjön, ritkán akad az asztal körül ülők között, aki reagál erre vagy figyelmezteti a kollégát. Természetesen mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a következő megszólaló telefon akár a miénk is lehet. Vagy amikor egy értekezleten kissé elkalandozva napi e-mailjeinket válaszoljuk meg, és később fogalmunk sincs arról, mi is hangzott el, és miről született döntés. De ami még rosszabb, mobiltelefonjaink nemcsak a saját figyelmünket terelik el, hanem a jelenlévők mindegyikét. Van valaki, akinek egyszer és mindenkorra elege lett, és ez a személy François Hollande francia elnök, aki megtiltotta kormánya tagjainak, hogy a kormányülésekre bevigyék mobiltelefonjaikat. A mobiloknak az üléstermen kívül kell maradniuk.
"Az elnök úr azért döntött így, hogy az emberek teljes mértékben az ülésen elhangzó dolgokra tudjanak koncentrálni" - mondta Stéphane Le Foll kormányszóvivő.