Zöld fény

2016-05-10

Kicsitől a nagyig – a világnak zöldebben kell gondolkodnia, és ehhez a belsőépítészet is hozzátartozik. A Milánói Bútorvásár egyik fő témája az akkumulátoros Candela LED-es lámpa volt, amely bioetanolból állít elő áramot, s ezáltal kitűnő mobiltelefon töltő is egyben.

„A Candela fantasztikus példája annak, hogyan használható a régi technológia valami egészen új megalkotásához”, nyilatkozott Alessandro Sarfatti, a nagy múltra visszatekintő világítástechnikai cég, a Lucepan korábbi vezérigazgatója, aki most egy lépéssel tovább haladt és megalapította az Astepet, egy innovatív, dániai és olaszországi gyökerekkel rendelkező lámpacéget.

A Candela, amely az Astep első terméke, a modern LED-technológia és a petróleumlámpa kombinációja, de a bosszantó füst nélkül. Bioetanollal kell feltölteni, majd a hagyományos módon, gyufával meggyújtani a kanócot, amely tűzálló kerámiaszálból készült. A Candela azonban sokkal jobb fényt ad, mint a hagyományos petróleumlámpa. A láng termelte hő légáramot képez, amelyet egy generátor fog be és alakít át elektromos árammá, amelytől a LED dióda bekapcsol. A többletenergiát egy akkumulátor tárolja, és fel lehet használni lemerült mobiltelefonok töltéséhez. Tökéletes a pompás, hosszú, nyári estékhez a szabadban. Egyértelmű példája azonban a Milánói Bútorvásár egyik legerősebb trendjének is: Hogyan ötvözhetők a bútorok és a lakberendezés az innovatív technológiával? Ennek a fejlődésnek egyelőre csak a kezdetét láttuk.