A VILÁG IRODÁI

2013-05-02

Volt-e valaha nagyobb érdeklődés az irodák iránt? Az olyan tévésorozatokban, mint az Office vagy a Mad Men – Reklámőrültek, az intrikák Xerox nyomtatók és íróasztalok között zajlanak. De vajon miben különbözik egyes országok irodai kultúrája és hierarchiája? A Kinnarps vetett egy közeli pillantást a változó világra – most bemutatja, mit talált.

Első ránézésre úgy tűnik, minden iroda miliő kábelek rengetegéből, nyomtatók kattogó zajából, fénycsővilágításból és hideg kávét rejtő papírcsészékből tevődik össze.
Ám a fizikai környezet csak egy dolog. Milyen is valójában az irodai kultúra, és hogyan épül fel a többé-kevésbé egyértelmű hierarchia?
A Mad Men – Reklámőrültek című tévésorozatban nyomon követhetjük egy reklámügynökség hétköznapjait az 1960-as évekbeli New York Madison sugárútján, ahol a férfiak ebédidőben isznak, miközben a nőknek alárendelt titkárnői szerep jut.
Ha 50 évvel ezelőtt New York is volt az amerikai kreatív szellem fellegvára, mára ez kitolódott a nyugati partra és a kaliforniai  Szilikon-völgyre.
Lennart Frantzell 25 éve dolgozik ebben a térségben mérnök informatikusként az IBM-nél.
„Új vállalkozásokkal dolgozunk, és érezhető, hogy a hierarchikus rendszer egyre lazábbá válik. Az emberek hallgatnak arra, aki szakmailag kompetens. Ebben az esetben nem számít, hogy az adott személy fiatal, idősebb, vagy hogy kicsoda” – állítja.
Véleménye szerint a fentről lefelé működő hierarchiából érdemuralom lett, ahol a tudás többet számít, mint a beosztás.
Ezzel együtt az irodák fizikai környezete is megváltozott, azért is, mert a technológiai fejlődés ezt lehetővé tette.
„Osztozunk egymással íróasztalokon, néha otthonról végezzük el a munkánkat, vagy helyi kávézókban találkozunk és dolgozunk, ahol van vezeték nélküli internetkapcsolat. A lényeg, hogy a munkát végző személy elérhető legyen, és elvégezze a feladatát. Ezeket leszámítva nagyjából bárhol és bármikor dolgozhat” – mondja Lennart Frantzell.
Mindazonáltal Japánban a munkahelyi hierarchiát még mindig szigorúan veszik.
Szabályok határozzák meg, hogy mit lehet, és mit nem. Jesper Edman, a Stockholmi Közgazdasági Főiskola Japán Intézetének kutatója 22 éve él Japánban és a hitotsubashi egyetemen dolgozik.
Ennek keretében részt vett egy három hetes, üzleti etikettről szóló tanfolyamon,  amelynek során többek között azt is megtanulta, hogy a vezetők mindig elsőnek mennek le és utolsónak mennek fel a lépcsőn.
„A tanfolyamon azt is elmagyarázták, köszöntéskor hogyan hajoljunk meg.  Ha vezetővel találkozunk, a hátunkat 15 fokban kell meghajlítani,  ha ügyféllel, akkor 30 fokban. Ha valamilyen hibát vétettünk, és ezért bocsánatot szeretnénk kérni, deréktól felfelé 90 fokban kell meghajolni” – meséli Jesper.
A japán irodákban az öltözködésnek is szigorú etikettje van. Például, májusban, egy előre meghatározott napon – függetlenül attól, hogy milyen az időjárás – mindenki egyszerre cseréli hosszú ujjú ingjét rövid ujjúra.  Szeptemberben pedig fordítva.

Jesper Edman a nyugatitól különböző tárgyalási kultúráról is beszél.
Japánban tárgyalás közben semmilyen döntést nem hoznak, mindig csak előtte vagy utána.  Ezért nem számít szokatlannak az, ha a legfelsőbb vezető a tárgyalás közben elszenderedik.  Később a fiatalabb kollégák beszámolnak neki az elhangzottakról, amikor döntéshozásra kerül sor.
A hagyományos japán irodában nincsenek elválasztó falak, még képernyők sem.
„A vezetők ülnek a legközelebb az ablakokhoz, ezután az alsóbb vezetők, és így tovább egészen a titkárságig, csakúgy, mint egy katonai oszlopban” – mondja Jesper Edman.
A szembeötlő japán munkahelyi hierarchiára Lars Tunbjörk fotóművész is felfigyelt, amikor Office (magyarul: „iroda”) című könyvén dolgozott.
„Ha egy vezető zöld utat engedett nekem a fotózásra, zavarhattam a beosztottakat, amennyire csak szerettem volna.  Nem volt olyan dolog, amit ne tehettem volna meg” – meséli.
Lars Tunbjörk éveken keresztül fotózta tokiói, new yorki és stockholmi irodák hétköznapjait.
„New Yorkban megdöbbentett, hogy a recepciók stílusos, formatervezett, elegáns jellegével ellentétben az alkalmazottak kis szürke bokszokban dolgoznak.  És mindezt New York egyik legnagyobb reklámügynökségében tapasztaltam. Japánban hihetetlenül rendetlenek voltak az irodák. Még sosem láttam annyi szemetet. Mindenki a munkára koncentrált, a vállalati eredmény fokozására, az esztétikusságnak semmi jelentőséget nem tulajdonítottak” – mondja.
Más országokban az ízléses környezetnek egészen más szerep jut.  Vegyük példának a liberális rendszemléletéről híres Dániát, ahol ugyanakkor a formatervezésbeli és építészeti kérdések sok vállalat számára elsődleges fontosságúak.  Ez magyarázható Dánia régre visszanyúló kézműves hagyományaival és rengeteg ismert formatervezőjével.
Dániából Svédországba mindössze 20 perc alatt eljuthatunk, a két ország közötti különbségek mégis tisztán kivehetők.  A svéd vállalati épületek például laposabbak.
Ezenkívül a svéd vállalatok a nyitott irodai tereket kedvelik.  Az osztályvezetők beosztottaikkal egy térben, ugyanolyan íróasztaloknál, ugyanolyan munkamodulokban dolgoznak. Ez egyáltalán nem jellemző olyan hierarchikusabb országokra, mint Hollandia vagy Németország.

„A nyitott irodai tereknek hatalmas közvetlen gazdasági előnyei vannak. Kevesebb a helyiségekkel kapcsolatos költség, alacsonyabb az energiafogyasztás, alacsonyabbak a takarítási költségek. Vizsgálatok kimutatták, hogy a dolgozók többet kommunikálnak egymással. De a beszélgetésnek vajon milyen haszna van? A termelékenységre gyakorolt hatást nehéz meghatározni” – állítja Aram Seddigh, aki diplomamunkájában azzal foglalkozik, hogy különböző irodák működése hogyan befolyásolja az ezekben dolgozók egészségét és eredményességét.
Egy amerikai tanulmány szerint a nyitott irodai terekben dolgozókat minden 11. percben megzavarja valami, ami naponta több mint 40 alkalmat jelent. A kutatások azt is kimutatták, hogy ilyen esetekben az agy legintelligensebb területe, a frontális lebeny, a zavaró körülmények kizárásának feladatát végzi el a munkával kapcsolatos problémamegoldás helyett.
A stressz és a munkában való folyamatos megakasztás nemcsak idegtépő, de akár testi betegséghez is vezethet.
Ez a probléma Franciaországban olyan nemzeti vitát szított, amely egészen a kormány szintjéig is eljutott. Az említett országban a problémához hozzáadódó tényezőnek tekintik, hogy a 40 órás munkahetet 2000-ben 35 órásra változtatták, ami a várt eredménnyel ellentétben csak növelte a dolgozók által elszenvedett stresszt, mivel több munkát próbálnak rövidebb idő alatt elvégezni. A mérleg azonban kezd átlendülni a másik irányba, és egyre több francia vállalat ismeri fel, hogy versenyképessége megtartása érdekében jobb és egészségesebb munkakörnyezetbe érdemes beruháznia.

Markus Wilhelmson