Éljünk egyszerűen!

2013-08-30

Tags:

Patricia Urquiola új formatervezési ötletei mindig káprázatosak. A nemzetközi dizájnvilág tündöklő csillagáról mindent el lehet mondani, de, hogy előre kiszámítható lenne, azt aztán nem.

„Azért kezdtem el dizájnnal foglalkozni, mert megérinthető, fizikálisan létező dolgokról szól, amelyek kölcsönhatásban vannak az emberekkel. Nem hiszem, hogy a dizájnnak mindig valami meglepőt és forradalmian újat kell hoznia. Az átlagemberek erre nem vevők. Tervezőként olyan képekkel dolgozunk, amelyekbe hirtelen botlik bele az ember, felkeltik az érdeklődését, aztán eltűnnek. Mégis a hagyomány részei, ezzel folytonosságot alkotnak. Ez egyben a dizájn átka is. Hiszen a nap végén szerencsétlen tárgyak ott maradnak.”

A Patriciával való beszélgetés során nem könnyű szóhoz jutni. Hajtincset söpör a füle mögé, bólogat, és gyanútlan embereket rohamoz meg az ötleteivel. Olyan ő, mint egy koffeinlövés az agynak: számtalan ötlete van, és ösztönösen vált át olaszról angolra, spanyolra, vagy éppen fordítva. Viszont semmiképpen sem szétszórt: a bútoraira jellemző, egymástól látszólag eltérő elemek összességében érzékelhető, tapintható, határozottan modern dizájnná alakulnak. Nem görcsöl rá arra, hogy éppen mi a trendi: a hangulatot ő diktálja, ezáltal láttatja az új lehetőségeket. Mégis, talán átható személyes jelenléte is hozzájárul a nagy dizájnvállalatok körében aratott sikeréhez?

„A kreativitást igénylő munkák egyre fontosabbá válnak – szükség van ránk, tervezőkre, hogy a tárgyaknak emberi dimenziót kölcsönözzünk. Legyen szó termékekről vagy szolgáltatásokról: nélkülözhetetlen közvetítők vagyunk. A vállalat belső munkatársai egy-egy probléma kapcsán könnyen megakadhatnak. Mi külső megfigyelőként új megoldásokat kínálunk. Persze, arra is lettünk felkészítve, hogy váratlan helyzeteket oldjunk meg.”

Az Antibody (magyarul: antitest) kaleidoszkópot idéző, filcpárnás csúsztatóval, gyapjúval és bőrrel készült pihenőszék, amelyet egy szoptatásról és antitestekről folytatott beszélgetés ihletett;  egy kicsit távolabb pedig: „Amaca”, fekete bőr függőágy.

Patricia háztervezőként dolgozik a ma már klasszikusnak számító B&B, Flos és Kartell olasz dizájnvállalatoknak. Különösen fontosnak tartja, hogy az ember olyan munkát válasszon, amit élvez, hiszen szakmai tevékenységének elégedettséggel kell eltöltenie. Felvetődik a kérdés: vajon akkor a leghatékonyabb-e, amikor Patrizia Moroso tervező barátnőjével dolgozik együtt – még ha valaha nézetkülönbség volt is kettőjük között? Moroso művészeti igazgatója szerint Patricia azért ennyire sikeres, mert nem folytatott klasszikus dizájn tanulmányokat.

„Véleményem szerint Patricia Urquiola olyan nagy olasz tervezők nyomdokaiban jár, mint Achille Castiglione és Vico Magistretti. Azért is tökéletes, mert nem a dizájn világából jön, hanem az építészetéből. Nincs benne túl sok tisztelet a régi mesterek iránt, talán még nem is hallott róluk. Castiglionénak készítette első munkáját, ezután neki kezdett el dolgozni, majd Magistrettinek. Ő az a spanyol nő, aki képes volt megragadni az olasz dizájn lényegét.”

Az Oviedo baszk városából származó spanyol tervezőnő tehát az olasz dizájn reménysége. Egy ellentétekkel és ellentmondásokkal teli világban, olyan hagyományos középosztálybeli családban nőtt fel, amelynek gyökerei a barokk korszakig nyúlnak vissza.

„A származásom nem korlátot jelent, inkább a bejárandó utat jelöli ki a számomra. Az ihletet azonban nem ebből nyerem. Az általam készített dolgokról sosem tudható, mire használják majd őket, így tulajdonképpen azt csinálok, amit akarok. Akkor is képesnek kell lennem az általam kreált tárgyakkal együtt élni, amikor majd már untatni fognak. A filmiparhoz tudnám ezt hasonlítani: személyes ügy; meg kell győződni róla, hogy az ember megtalálta a kész kifejezés, energia, kritika és intelligencia közötti megfelelő egyensúlyt. Ha erre képes, akkor sikeres lesz.”

Patricia Urquiola az Ettore Sottsass és Alessandro Mendini hatvanas és hetvenes évekbeli tervezők által képviselt radikális irányzatot követi. Ez a mindent megkérdőjelező, lázadó szemlélet igencsak messze áll a német Bauhaus irányzattól. A Dieter Rams stílusát idéző absztrakt, lecsupaszított, steril és iparközpontú megközelítésbe helyezett formák helyett számára az ember a tervezés kiindulópontja.

„Mindenkinek meg kell találnia a saját látásmódját. Nemcsak számítógépekben kell gondolkodni. Igaz, ezek hasznos munkaeszközök, de nem róluk szól minden. (Az okostelefonokra, tabletekre és hasonlókra gondolok.) Úgy értem: tényleg van-e arra elég energiánk, hogy ennyi mindent mindenhova magunkkal vigyünk? Ettől eltérő kapcsolatunk kell, hogy legyen a minket körülvevő tárgyakkal: anyagibb szempontból kell megközelítenünk őket, itt és most. Nem kell a dolgokat túlkomplikálni: térjünk vissza a gyökerekhez! Éljünk egyszerűen!”

Legutóbb Mendini adott ihletet a tervezőnőnek. A Fabbrica del Vapore művészeti központban rendezett, fiatal és idős tervezők munkáit felvonultató bútorkiállításai témája a helyi gyártás volt. A tervezők, ahelyett, hogy arra várnának, a nagy dizájnvállalatok felfedezzék őket, a hálózatépítés és a helyben, kézzel készített termékek új lehetőségeit keresik. Patricia ugyan nem vett részt a megmozdulásban, azonban magával ragadta az ötlet, hogy a belső projektek számára valamiféle mikrogyártás adhat új dimenziót, legyen szó 3D nyomtatók vagy ipari termelésből származó selejtanyagok felhasználásáról.

„ Tervezőként egyre inkább az a dolgunk, hogy átadjuk a tudásunkat, és értelmezzük a jelenünket, hiszen nem biztos, hogy mindig dizájnvállalatoknak fogunk dolgozni. Saját magunk is legyárthatjuk az általunk elképzelt termékeket. Az új stúdióm például fel van szerelve arra, hogy kis sorozatban közvetlenül az ügyfeleknek gyártsunk.”

A tervezőnő ugyanakkor arról is meg van győződve, hogy a dizájnvállalatoknak ki kell szélesíteniük a látókörüket, hogy átvészeljék az európai pénzügyi válságot.

„A válság üzenete, hogy Európának több figyelmet kell fordítania a minőségre, hiszen az erőviszonyok változnak, és a dél-amerikai, ázsiai és ausztráliai piacok egyre fontosabbá válnak. Változatosabbá kell tenni a piacunkat; az olcsó sorozatgyártás és a drágább minőségi termékeket kínáló vállalatok számára egyaránt van hely.Ez utóbbiakba pedig nekünk, európaiaknak, többet kell befektetnünk. Ez azt jelenti, hogy jobban oda kell figyelnünk az igényekre, és alázatosabbnak, de ugyanakkor kreatívnak kell lennünk. Ehhez azonban a dizájnvállalatoknak terjeszkedniük kell, és új módon kell láthatóvá válniuk.”

A Tatou (magyarul: tatu) elnevezésű lámpát, amelyet a Flos vállalatnak tervezett, a szamurájok könnyű, mégis erős páncélinge ihlette.


Az EMU vállalatnak 2008-ban tervezett Re-Trouvé (magyarul: megtalált).


A Kartell vállalatnak tervezett Foliage (magyarul: lombozat) fotel lábai az ágakat, ülőrésze pedig a leveleket idézi.


A látható öltések alkotják a Moroso vállalatnak tervezett M.a.s.s.a.s kanapé szerkezetét.


„Gyermekkoromban nagyon élveztem az északi országokba tett első utazást. A Fjord ötletét Arne Jacobsen szállodája ihlette. Azt gondoltam: elég volt a dizájn nagy példaképeiből! Úgy értem, persze, kulturális örökségünk részét képezik, de egy teljesen más korba tartoznak.”


A Kartell vállalat egy klasszikus széket rendelt Patricia Urquiolától, de természetesen valami teljesen mást kapott. A Frilly széket a zellerrostok ihlették, a dekoratív elem egyben dizájnmegoldás is.


A tervezőnőről:
Patricia Urquiola 1961-ben született Oviedo városában, Spanyolországban. Madridban kezdte meg építészeti tanulmányait, amelyeket 1989-ben Milánóban fejezett be. Ezután Achille Castiglioni olasz tervezőnek dolgozott és munkáiban vett részt többek között a Párizsi Dizájn Intézetben. Első bútorát 1991-ben, Vico Magistretti olasz tervezővel együtt készítette el a De Padova vállalatnak, ahol állást is kapott. 1993 és 1996 között építészeti stúdiót működtetett két barátjával, majd a Piero Lissoni vállalatnál nevezték ki menedzsernek. 2001-ben alapította meg saját stúdióját Milánóban.
www.patriciaurquiola.com