Hogyan lesz értékké, amikor kicsúszik a kezünkből az irányítás

2013-08-26

Paola Navone nem fél attól, hogy esetleg hibázik, hiszen a hibákból eredeti formatervezési ötletek születhetnek. A tervezőnő a hetvenes években kezdte pályafutását, és azóta őt tartják az olasz dizájn egyik úttörőjének. Navone folyamatosan utazik szerte a világban, és úti élményeiből meríti ihleteit.

Sok pályatársával ellentétben Paola Navone nem elégszik meg egy vagy két általános dizájntárgy tervezésével, ehelyett egész tereket alakít ki. Tarkabarka elemeket halmozó munkái a hatvanas és hetvenes évek stílusát idézik, bennük a puha szövetek, vékony bőr, meleg hatású faanyagok és hideg acél dominálnak. Kézzel és géppel készült elemek egyvelegét alkotják – ezek azonban nem tömeggyártottak vagy standardizáltak. Legutóbbi munkáinak egyike a Gervasoni vállalatnak tervezett InOut  kollekció: az acél letisztult anyagát idéző formatervezésű székek és íróasztalok ülő- és asztalfelületei fatapintásúak, arányaik pedig meglepő kontrasztot alkotnak. A tervezőnő bevallása szerint számos munkáját még ma is a nyolcvanas évek híres, Memphis Group elnevezésű dizájnkollektívájának ötletei inspirálják. Ennek tagjaként – olyan nagy nevek mellett, mint Ettore Sottsass, Andrea Branzi vagy Michael Graves – Navone a modernizmusra jellemző „előbb a funkció, azután a forma” elven alapuló tárgyakat alkotott. Előszeretettel vegyítette az ipari és kézzel készült elemeket, a fejlett és archaikus gyártási technikákat, az olcsó és drága anyagokat. Mindezek olyan formatervezéssé értek össze, amelynek Paola a kommunikációt helyezte a középpontjába. Ma elmondása szerint arra törekszik, hogy az ellentétekből egészet alkosson.

„Hiszek a hibákban, abban, hogy nem irányítható minden. Sokaknak nehezére esik ezt megérteni, de a gyártáskor bekövetkező bakikból érték teremthető, ami valami különlegeset ad az előre eltervezetthez.”

Miközben beszélgetünk, végigfuttatja ujjait a széken, ahol ül; ezt a fekete-fehér ülőalkalmatosságot a Merci nevű francia márkának tervezte. Elmeséli, hogy a gyártás során az anyag beszorult a gépbe, és meggyűrődött. A bútor felszíne ezért nem teljesen egyenletes, gyűrődések vannak ott, ahol a minta megszakadt, de ez ad karakteres jelleget a széknek. Paola jót kacag ezen, mondván: így lett tökéletes. Azt is elmondja, hogy a Kasthall vállalat ki akarta selejtezni a mintáit, miután a gép elkezdett rángani. Ő mégis úgy gondolta, pont így sikerültek fantasztikusan; hogy a kezéből teljesen kicsúszott az irányítás. Paola mégsem véletlenszerű formatervezésre törekszik. Úgy kell ezt elképzelni, mintha az utazásból merített ötleteit mind beleöntené egy nagy fazékba, és miután jól megkeverte, mindig valami más lesz belőle, mint az eredeti ötletek.

„A színeknek minden munkámban fontos szerep jut. Legfőképpen a víz és az ég színeit idéző árnyalatokat szeretem használni. Viszont nem kedvelem a meleg, földszínű árnyalatokat. Az elegancia számomra egyensúly kérdése: az egyszerűség és a tökéletlenség egyensúlyát kell megtalálni.”

Paola karrierje nagyon sokszínű: a Domus című dizájnmagazin szerkesztője, ezenkívül szállodabelsőket és teljes raktárkollekciókat tervez, és nem utolsósorban számos dizájnvállalat művészeti igazgatója. Éveken keresztül tervezett kollekciókat a porcelántárgyakat gyártó híres firenzei Richard Ginori vállalatnak. Ahelyett, hogy a saját tárgyaira koncentrált volna, egész környezetet teremtett, amelyben kibontakoztathatta kreativitását. Így alkotta meg a tányérokból álló falat. A hagyományos, de ugyanakkor modern formatervezésű, extravagáns porcelánalkotás mellett Paola nagy, kényelmes kanapékat is tervezett egy jól kigondolt, bárként is szolgáló étterembe. Az évenként megrendezett milánói bútorkiállításra a Poltrona Frau vállalatnak tervezett egy Leathership  elnevezésű munkát: az ennek keretében kiállított híres és ismeretlen dizájntárgyak a három, Afrikát idéző, nagy bőrökkel takart kunyhóban új dimenziót kaptak. Az általa alkotott otthoni belső terek már megszokott háztartási és váratlan elemeket ötvöznek. Boldogan meséli: a múlt héten felhívta egyik ügyfele, aki lelkesen beszámolt arról, hogy új lakásában úgy érzi magát, mintha vakáción lenne. Paola kanapéi, szekrényei és ágyai esetében a formák és anyagok szokatlan helyeken bukkannak fel, ugyanakkor felismerhető a funkciójuk. Ügyesen bánik a színekkel, különös odafigyeléssel teremt egyensúlyt. Munkáit nagyfokú érzékiséggel párosuló maximalista dizájn jellemzi.

Richard Ginorinak tervezett munka, 2009

„Nem szeretem az agresszivitást. Miért kellene, hogy az emberben negatív benyomást keltsen egy szék a saját otthonában? Bár az, hogy mit szeretek és mit nem, nem is olyan lényeges. Inkább az a fontos, hogy a bútorok jelentsenek valamit, és ne legyenek unalmasak; energiával töltsenek fel.”

Lehet, hogy ez a látásmód a nőiségéből fakad? Nem igazán örül a kérdésnek, de elismeri: az olasz dizájnipar sokkal inkább patriarchális rendszerű, mint az észak-európai.

„Talán azért – nem biztos –, mert a férfiak célja az irányítás. Nemcsak az anyag hat rám inspirálóan; más a hozzáállásom, másképp vagyok érzékeny, mint a férfiak. Ebben a szakmában a nőknek mindig topon kell lenniük, különben...”

A dizájn fővárosának tartott Milánót egyébként elkerüli, nagyrészt Párizsban tartózkodik. Ma többet utazik, mint valaha. Azt meséli: ha most lenne fiatal tervező, Délkelet-Ázsiába költözne. Véleménye szerint a dizájn szakma a digitális eszközök rabjává vált, ő pedig az anyagi világot szeretné újra megtalálni.

„Kedvelem a szélsőségeket. Most éppen Indiában dolgozom egy munkán, ami kézzel készül, ugyanakkor minden eleme digitálisan van ábrázolva.”

Elmondása szerint sosem szeretett egyetemre járni. Nevetve emlékszik vissza, hogy nem sikerült konzulenst találnia a diplomamunkájához 1973-ban szülővárosában, Torinóban, az építészeti egyetemen. Így csak akkor tudta befejezni az egyetemet, amikor Alessandro Mendini felfedezte a tehetségét. Ezután könyvet írt, és a radikális dizájnról szóló írása alapján új, pimasz formatervezési irányzatot alapított, az Alchimiát. Paola ezután a hagyományos dizájnt nyíltan támadó Memphis irányzatban tevékenykedett, amelynek ma Olaszország a dizájnvilágban betöltött vezető szerepét köszönheti. 
„Mindig én tapostam ki magamnak az utat. A tervezők nagy része ma már egyre inkább gyártóként is tevékenykedik, pedig milyen jót tenne, ha több időt töltenének álmodozással.”


Szöveg: Leo Gullbring