A jég birodalmából

Igencsak érdekes szálloda volt, melyben a Kinnarps Magazin fotóriportere, Jonas Sällberg megszállt. Az épületen látszott, hogy hamarosan eltűnik a föld színéről, s máris megmutatkoztak rajta az olvadás első jelei: sarkai élüket vesztették, s helyenként bizony beszivárgott a nedvesség. Április volt, késő tavasz Skandinávia legészakibb részén, kétszáz kilométerrel az északi sarkkör fölött. A Lappföld svédországi részén, a Torne folyó partján fekvő település neve Jukkasjärvi.

„Kirunában szállt le a gép - meséli Sällberg. Autóbuszba ültünk, s elindultunk a látszólag nagy semmibe. Nyugaton kivehetők voltak a hófödte hegyek, a Kebnekaise és a Lapporten jól ismert sziluettje. De mi kelet felé tartottunk; a vidék itt teljesen sík volt.”

Jonas Sällberg és fényképezőgépe, a híres Ice Hotel felé tartott. A Hotel ötlete tizenöt esztendeje született Jukkasjärviban, s szinte azonnal elkészült kanadai mása, a Quebec közelében fekvő Duchesnay Természeti Rezervátumban. Azóta több melegebb éghajlatú városban, így Milánóban, Londonban és Stockholmban is születtek finom kidolgozású jégbárok.

Az első jégszálló tulajdonképpen szinte csak a vakszerencsének köszönheti születését. Egy helyi utazási iroda, mely esztendőkön át a nyári hónapokra szervezett programjaival - rafting, horgászat, kirándulás a lapp településekre - csalogatta ügyfeleit, úgy látta, hogy a hosszú, jéghideg, sötét telek is vonzónak tűnhetnek egyesek szemében. A településen 1989-ben egy nagy, nemzetközi tetszést kiváltó japán jégművészeti kiállítást rendeztek. A rá következő évben, egy francia művész épített egy különleges jéggalériát, s néhány hóbortos vendég úgy döntött, hogy rénszarvasbőrbe burkolózva, ebben az épületben tölti az éjszakát. A vállalkozó kedvű turisták nagyon élvezték a kalandot. Így született meg a jégszálló ötlete.

Az első jéggaléria hatvan négyzetméternyi területen állt. A mai jégszálloda, melyet évente harmincezer tonna jégből és négyezer tonna hóból építenek újra, ötezer négyzetméternyi területet foglal el, a meleg és a fény beköszöntével azonban elolvad. Fényképészünk elcsípte e folyamat első jeleit.

„Roppant különös volt a légkör - vallja Sällberg. Elsősorban a késő tavasszal igencsak erőssé váló fény, valamint az enyészet érezhető jelei okozták: ahogy a természet könyörtelen erői feltartóztathatatlanul haladnak útjukon. Lenyűgözött a látvány!”

Áprilisban vége ennek a különleges, december közepén induló szállodaszezonnak. A hotelben - még így az utószezonban is - mégis sok vendég tartózkodott. Az évenkénti újjáépítésnek megvan a saját, részben átfedéseket mutató menetrendje.

A gyors folyású Torne, kristálytiszta jeget ad. Márciusban „szüretelik” kéttonnás tömbök formájában, melyeket aztán óriás hűtőházakban tárolnak. A jeget ezután jégbárok létesítésére használják szerte a világban, valamint a következő szezonra a jukkasjärvi jégszálló felépítésére. A munka október végén kezdődik. Ekkor mintegy harminc helyi művész és építőmunkás gyürkőzik neki a feladatnak. Természetesen nem kell mindent az alapoktól kezdeniük: boltíves acélelemek segítségével állítják össze a jégépítmény formáját kialakító vázat.

Mivel a szálló évente újjáépül, minden esztendőben kissé különbözik elődeitől. Jonas Sällberg keleti beütésű, csipkedíszes épületbe érkezett, de alkalmaztak már grönlandi és számos egyéb mintát is. Múlékonysága különleges szabadsággal ruházza fel alkotóját - a különböző faragványokat és szobrokat tetszés szerint ötvözheti fantáziadús részletekkel.

- „A szálloda még érintetlen volt, amikor megérkeztem - meséli Jonas Sällberg. Alakját és dekorációit még pontosan ki tudtam venni, noha az olvadás már megkezdődött. A legnagyobb különbséget azonban a fényhatás jelentette. December és március között gyakorlatilag egész nap koromsötét van itt, ám a jégépítészet hatása ekkor még fantasztikusabb, még titokzatosabb.”