Aker Kvaerner

900 munkaállomás cseréje a működés megzavarása nélkül!

Ha azt hallja az ember, hogy „olaj” vagy „gáz”, és helymeghatározásként az Északitengert, akkor egészen biztosan Norvégia jut az eszébe, és az ország világelsőnek számító part menti ipara, az Aker Kvaernerrel az élen, melyet akár a páratlan norvég siker első számú jelképének is tekinthetünk.

Az Aker Kvaerner, mely alapjaiban fonódott össze Norvégia hagyományos energiaellátásával és hajógyártási iparával, a hetvenes évek elején döntő lépést tett a part menti kitermelési ipar irányába. A cég ma a világ legnagyobb – az olaj-, gáz-, vegyipari és hajóépítési szektort is felölelő – gép- és építőipari vállalata. A több mint 22 ezer alkalmazottból 11 ezret Norvégiában: Oslóban, Kristiansandban, Stordban, Bergenben, Egesundban és nem utolsósorban Stavangerban foglalkoztatnak.

"Minden alkalmazottunknak szüksége van egy jó munkaállomásra" - hangsúlyozza Svein-Erik Ommundsen, az Aker Kvaerner eszközmenedzsmentjének déli régióért felelős vezetője. Cégünk több évtizedes fennállása során több gyártóval is próbát tettünk, egyrészt azért, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a versenyhelyzetet, másrészt pedig azért, hogy kipróbálhassuk és értékelhessük a különféle lehetőségeket. 11 ezer alkalmazott számára korszerű, hatékony munkaállomást biztosítani azonban sok időt, energiát és pénzt felemésztő feladat.

"A Kinnarps hosszú évek óta a szállítóink közé tartozik, s ez idő alatt mindig remekül teljesített", állítja Svein-Erik. "Kedvező áron jó minőséget kaptunk mind a leszállított termékek, mind pedig a kötelezettségvállalás teljesítése tekintetében. A Kinnarps komoly logisztikai és szervezési háttérrel rendelkező, rendkívül megbízható partner."

Az évek során kialakult kölcsönös bizalomnak köszönhetően 2005-ben egy Norvégiára vonatkozó helyi keretszerződés aláírása mellett döntöttünk a Kinnarps-szal, mely mintegy 900 munkaállomás felszerelésére vonatkozott íróasztalokkal, irodaszékekkel, tárolókkal és térelválasztókkal együtt.

Az első 135 teljes munkaállomás a stavangeri irodaházunkba érkezett. Kipróbálásuk után további nagy rendeléseket tettünk a Kinnarps-nál kristiansandi, stordi, egersundi és bergeni irodáink berendezésére, ahol csak az irodaszékek száma 600-700 között mozgott.

"Teljes mértékben kihasználjuk a Kinnarps hozzáértését a legjobb és egyben legköltséghatékonyabb munkaállomások kialakítása terén", mondja Svein-Erik. "Fontos tényező számunkra például, hogy ahol csak lehetséges, szabványos bútorokat használjunk."

Jó volt együtt dolgozni a Kinnarps-szal, és szintén nagyszerű volt az együttműködés a stavangeri projektben résztvevő képviselőjük, a Konmob és a beszerzési osztályunk között. Alapfeltételeink közé tartozott, hogy tervezőink munkaállomásait a jelenlétükben cseréljék ki úgy, hogy az ne menjen a munkaidő rovására. A siker titka a „ki a régit – be az újat” elven alapuló rendkívül pontos tervezésben rejlik, vagyis egy egyszerű cserén, mely csak igen csekély mértékben zavarja meg a napi munka rutinját.

A régi Pal Rogdeberg (Kinnarps) és Svein-Erik Ommundsen (Aker Kvaerner) bútorok egy részét a cég kisebb igénybevételnek kitett részeiben hasznosítjuk. Ezek a bútorok a Kinnarps embereinek segítségével kerültek új helyükre, és ők gondoskodtak a feleslegessé vált darabok környezettudatos likvidálásáról is. - Az Aker Kvaernerrel kötött keretszerződés a Kinnarps norvégiai tevékenységének rendkívüli elismerése – véli Pal Rogdeberg, a Kinnarps stavangeri képviselője, a Konmob értékesítési menedzsere. Ez a megbízás egyebek mellett a legnagyobb íróasztalrendelést jelenti a Kinnarps fennállása óta. Külön öröm, hogy meg tudtunk felelni az Aker
Kvaerner állítható magasságú szabványos íróasztalra vonatkozó követelményének: ülőmunkához használt asztalaink egy gombnyomással 220 milliméternyit emelkedhetnek a 600-820 mm-es tartományon belül.

A stavangeri projekttel kapcsolatban örömmel gondolok vissza az Aker Kvaerner beszerzési osztályával, illetve Rune Monsennel projektvezetővel folytatott együttműködésre. Kitűnő tervezésüknek és együttműködési készségüknek köszönhetően zökkenőmentesen, rendkívül hatékonyan sikerült eltávolítani a régi munkaállomásokat, és beállítani az újakat.

Bízvást elmondhatjuk tehát, hogy a nagyrészt lezárt stavangeri projekt terveinknek és reményeinknek megfelelően zavartalanul lezajlott, s ez számunkra is, és a Kinnarps-szal való lehetséges együttműködésünk szempontjából is biztató jel a jövőre nézve - zárja le beszélgetésünket a szemmel láthatóan elégedett Svein-Erik Ommundsen.

GÖRAN HENRIKSSON