Sir Paul McCartney

Polar-díj

Az első Polar-díjat 1992-ben Paul McCartney kapta. Ez teljesen érthető, ám megvan a történetnek a maga fintora . Érthető, hisz amikor Stikkan Anderson a Djurgården szigeti házában tartott sajtó-konferencián bejelentette a díj megalapítását, azt mondta, hogy a nyertesek között el tudná képzelni a Beatlest, persze ha még létezne az együttes.

A történet fonákja pedig abban rejlik, hogy mintegy harminc esztendővel korábban Andersonnak lehetősége volt megvásárolni a Beatles-dalkatalógus skandináviai terjesztési jogát – de nem élt ezzel a lehetőséggel.

Kétségkívül ez volt a legnagyobb szakmai baklövése. Ettől eltekintve minden téren sikeres volt: az egyszerű családból származó Anderson gyors ütemben sitcom-művésszé és zenekritikussá nőtte ki magát. Bár hamar rájött, milyen jövedelmező lenne svéd szövegeket írni a legnépszerűbb külföldi dalokhoz, szövegírói tevékenységét eleinte csak tanári pályájának kiegészítéseképpen űzte. Felesége végül rábírta, hogy vállalva az állandó munkahely feladásával járó kockázatot, adjon zöld utat zenei ambícióinak.

Stikkan Anderson megalapította a Sweden Music, majd a Polar Records céget, felfedezte az Abba együttest, s rendkívül sikeres lett egy olyan országban, ahol a vagyon meglehetősen gyanús fokmérője a sikernek. Az, hogy a Polar-díjnak még tizenöt évvel a megalapítása után sincs olyan presztízse, amilyet Anderson remélt, éppen ebből a problémából fakad.

A Polar-díjat a svéd király adja át, ünnepélyes keretek között. Évente két előadó részesülhet ebben az elismerésben, egyiküket a klasszikus, a másikat pedig a könnyűzene területéről választják. A díj összege mindkét kategóriában egymillió svéd korona. A nyerteseket a Királyi Zeneakadémia és a különféle ipari szervezetek képviselői, valamint Stikkan Anderson családtagjai alkotta zsűri választja ki. Amikor 1989-ben Anderson elhelyezte adományát a Királyi Zeneakadémiánál, nagy reményeket fűzött a projekthez. Éppen előtte adta el a Polar Musicot a PolyGram cégnek (melyet később a Universal Music vásárolt meg), és úgy döntött, ezzel biztosítja hírnevének posztumusz továbbélését. Az Akadémia 42 millió koronát kapott a „zenei Nobel-díj” létrehozására. A király jelenléte a díjátadó ceremónián természetesen szintén a kitűzött célok között szerepelt.

Stikkan Anderson tervei rendszerint rendkívül ambiciózusak voltak, de nem mindegyik számíthatott azonban olyan mértékű társadalmi elismerésre, mint a királyi zenei díj ötlete. Legnagyobb sikereit a popkultúra terén aratta. Itt oly mértékű volt a befolyása, hogy több évtizeden keresztül csak "az Ipar” néven emlegették.

Stikkan Anderson a nép fia volt, aki tudta, mit akarnak hallgatni az emberek. Mikor az Abba
1974-ben győzött az Eurovíziós Dalfesztiválon, Anderson szakmai háttere már olyan stabil volt, hogy vállalni tudta a globális marketing és a terjesztés feladatát is. Az Abba, a világ legkelendőbb popzenekarai közé küzdötte magát, Stikkan Anderson pedig felkerült Svédország legmódosabb polgárainak listájára.

Nem volt azonban könnyű dolga. Svédország olyannyira "ártatlan” volt; a zenét korábban sosem tekintette árucikknek, és mivel Anderson úttörőnek számított e téren, gyakran érték heves bírálatok, és rásütötték a "cinikus” jelzőt. Az Abba-milliók befektetésekor adócsalónak bélyegezték. Sarokba szorítva szívesen hivatkozott arra, hogy ő az egyszerű nép fia, és nem titkolta a high societyvel, a kritikusokkal és a kulturális elittel szembeni megvetését, jóllehet később ő maga is ide tartozott már.

Stikkan Anderson 1997-ben hunyt el, és a Polardíj azóta a maga útján halad. Az elismerés körüli izgalmak szintje a díjnyertes sztárfokozatától függően hág a csúcsra vagy csökken valamelyest. Valószínűleg sokan emlékeznek Bob Dylan morcos arckifejezésére, amikor 2000-ben ő állt a király mellett a színpadon a Berwaldhallenben, s felejthetetlen marad Bruce Springsteen őszinte öröme, mikor Eric Ericssonnal együtt ő vehette át 1997-ben a díjat. (Mellesleg a mai napig Ericsson
az egyetlen svéd, aki ebben az elismerésben részesült.) 2003-ban a zsűri olyan volumenűnek ítélte Keith Jarret teljesítményét, hogy a zongoraművész abban az évben egyedüliként kapta meg a díjat. A legtöbb nagy díjra jellemző, hogy nem a jövő ígéretét jutalmazzák, inkább a múltban elért teljesítményeket veszik figyelembe. Nincs ez másként a Polar-díj esetében sem. Vitathatatlan, hogy az idei év győztese, a Led Zeppelin megérdemelte a díjat, de nem túl valószínű, hogy a jövőben bármi komolyabbat felmutatna még az együttes. A Led Zeppelin részben a hetvenes évek elején a hard rock előfutáraként játszott zenéjéért kapta az elismerést.

A komolyzenei díj idei nyertesét aktuálisabb szempontok alapján választották ki. Valerij Gergijev orosz karmester még aktív, ő a szentpétervári Mariinszkij Színház vezetője, és az utóbbi években a beszlani iskolai mészárlás áldozatainak emlékére szervezett koncertsorozattal hívta fel
magára a figyelmet. Gergijev az Észak-oszét Köztársaságból (Alániából) származik.

A díj értéke abban rejlik, hogy kizárólag a zenére koncentrál, s úgy tűnik, a zsűri szinte megváltoztathatatlannak látszó hozzáállásával mindennemű divatot és prioritást mellőz. Felmerül azonban a kérdés: kaphatott volna-e az Abba Polar-díjat, vagy túlságosan a popkultúra részét képezte már?

PO TIDHOLM